Leírás: Egy lány aki végre eljuthat szíve városába, de bonyodalmakba keveredik.

           Elrablás, kínzás, erőszak…

          És, hogy még pikánsabb legyen, fűszerezzük meg egy bandával. Na, finom, ugye?

A Dir en Grey főszereplésével.

Időnként szöveget kap: Ryo, Satoshi (Girugämesh)

A repülőn ülök, úton vagyok életem dédelgetett álmához; ahhoz, hogy kijussak Japánba. Eddig sokszor próbálkoztam, de sosem jött össze. Fülembe dugtam a fülhallgatóimat, hátra hajtottam fejem az ülésre és elindítottam a lejátszót. Felcsendült a Dir en Grey egyik dala. Nagyon szeretem az együttest, és jó magam is azért vonulok ilyen messzire a szülőhazámtól, hogy bandát alapítsak. Őrültség, hogy egy Magyar lány Japánban teszi meg első körútját a siker felé, de próba szerencse, nem? Hosszú egy utazásnak nézünk elébe az biztos. A városok még csak most ébredeznek Mindig is, szerettem volna látni a nap felkeltét, tehát, nem esett nehezemre ilyen korán felkelni. Ujjaimmal dobolom a ritmust a karfán, mellettem két Japán lány ül, úgy veszem ki, hogy nagy barátnők, és valahogy az, az érzésem, hogy LM.C fanok. Kinéztem az ablakon, és a felhőket bámultam. A lejátszóban most felcsendült egy magyar együttes; a The Grenma. Imádom őket is, mert képesek megírni a való életet… Miután sikeresen láttam a napfelkeltét, bekapcsoltam azt a kis tv-t, ami minden ülésnek van. Úgy döntöttem megnézem a Hana Kimit, úgyis régen láttam már. Az a két Japán lány nagyon nézett engem, ezért levettem a fülhallgatót, és rájuk mosolyogtam. Visszamosolyogtak.
- Hali – köszöntöttem őket.
- Szia… Te tudsz japánul? – kérdezte nagy szemekkel az egyik lány.
- Persze, hogy persze, különben nem mennék ki – nevettem fel.
Ők is felnevettek. Az út további részében velük beszélgettem. Kiderült, hogy ténylegesen LM.C fanok, és a SuG-ot is szeretik. Tipikus japán lányok. Estefele értünk végre japánba, már nagyon elgémberedtek a végtagjaim. Az a két lány megadta a telefonszámukat, mondván, hogy hogyha baj van, hívjam őket nyugodtan. A reptér közelében foglaltattam egy szobát egy elég olcsó kis szállodában. Nem zavar, hogy olyan kicsi. Egy szoba és egy fürdőszoba épen ideális a számomra. Le is dőlök azonnal. Majd reggel nézek valami munkát.

Sikerült is felkelnem fél 12-kor. Gratulálok magamnak, de tényleg. Gyorsan összeszedem magam és irány a város. Magammal viszem a gitáromat is. Istenem, mennyire vártam ezt az időszakot. Hihetetlen, hogy végre kijutottam ide. Lenyűgözve nézem a gyönyörű cseresznyefákkal körbe övezett parkokat. Tokyo gyönyörű város. Én már most beleszerettem. Elsétálok egy zenebolt mellett, de végül úgy döntök be is megyek. Illedelmesen köszönök, mire az eladó is kicsit hülyén nézve üdvözöl. Nem mindennapi látvány lehet egy magam fajta kultúrálatlan magyar egyed. Elmerülök a sok CD, DVD és póló áradatban. Végül csak egy Girugämesh pengetővel lepem meg magam. Itt baromi olcsón lehet mindent megkapni… Mondjuk, nem csodálom. Elköszönök, elmormogok egy „Majd még jövök.” Mondatot és mosolyogva távozok. Zsebre tett kézzel megyek tovább a felhőkarcolók között. Megnézek minden kis papírt, hirdetést, hátha találok valami nekem valót. Végül a sok munka meghozta gyümölcsét; szó szerint. Eladó leszek egy zöldségesnél. A főnök, Takemoto, nagyon jó fej a korához képest. Meg igazán perverz is… De hát azt hiszem már meg kellett, volna szoknom. A Japánok nem mindennapi esetek, főleg ilyen téren. Császkálok még a városban, mert még alig volt délután 3 óra. Kiülök egy parkba, és a pengetőmet tanulmányozom. Sok kis édes kutyust is látok. A Shiba Inuk voltak többségben, de persze jelen voltak a kis padlócirkálók is, amikért a japán lányok többsége úgy oda van. Személy szerint nem tudom, mit esznek rajtuk… Szerintem egy kutya akkor kutya, ha jó nagy testes, nem ilyen kis patkány fajzat.

Erre-arra elsündörgök, minden kis négyzetcentiméterét megnézem a parknak, nagyon szép. 3 szökőkút van, mindegyik más méretű. És egy hatalmas halas tó is van. Napestig tudnám bámulni. Közben egyfolytában Girugämesht és Dir en Greyt hallgatok, na meg persze Grenmát is. Nagyon sokszor érzem úgy, hogy jézusom nem bírom, fel fogok nevetni. Annyira édesek ezek az emberek, ahogy úgy megbámulnak, hogy azt hiszem, ki esik a szemük. Már bőven este van, mikor megindulok haza.

Még jó, hogy nem mentem annyira messze a szállótól, mivel nem találtam volna vissza. Átvágok egy kisebb parkon. Egy 5 tagú bandát veszek észre, de nem nagyon figyelek rájuk, meg tanultam Magyarországon kezelni ezeket, a csapatokat… Ki se mondom, hogy kik ellen kellet betanulnom a kifejezéstelen arcot, és, hogy úgy üssek meg valakit, hogy észre se vegye, csak már akkor mikor borul. De azt nem vettem figyelembe azt hiszem, hogy nem Magyarországon vagyok. Persze, hogy belém kötnek. Nem látom az arcukat, mivel farkas vakságom van, de a legnagyobb szájúnak nagyon ismerős hangja van. Nem mondom ki milyen szavakkal, illetnek.
- Kérem… Hagyjanak békén – mondom teljesen nyugodt hanggal.
- Na nézd csak, az egzotikum meg mer szólalni…
Egzotikum? Meg az anyád picsáját egzotikumozd le… Csak nem hagyja abba. Közelebb jön, és simogatni kezdi a vállam, nyakam.
- Hagyj már békén! – emelem feljebb hangom.
- Na mi van? Hirtelen mégis csak tegeződünk? – hallom a hangján, hogy vigyorog.
Több se, kellett nekem se… Velem így senki sem beszél. Hátra rúgok egyet, reménykedve, hogy jó helyre célzok, és azt hiszem igen, mivel az illető összegörnyed.
- Te mocskos ribanc ezt még megkeserülöd.
Szeretném látni… Megpróbáltam elfutni, de még az elején elkapta a karomat a legmagasabb. Közel hajol hozzám, érzem leheletét a nyakamon, amitől libabőrös leszek.
- Nem mész te sehová…
- Engedjen el… - mondom halkan és leszegem fejem.
Halk kuncogást hallatott, majd egy ponton megnyomja a nyakamat, amitől eszméletemet vesztem.

Egy koszos és büdös helyen ébredek fel. Na fasza… Már az első nap történik valami fantörpikus…