- Na, mi a mizo? – ült le vigyorogva mellénk ez a… ez a beazonosíthatatlan valami.
- Semmi, veled? – kérdezte Tochi.
- Hoztam piát, gondoltam iszogathatnánk – vigyorgott még mindig.
- Ohh remek, pont erre van szükségem – vigyorodtam el én is.
- Biztos jó ötlet ez, Hiro-chan? – Ráncolta homlokát Tochi.
- Jah…
- Tényleg! Hogy-hogy nem Kyoval vagy, Hiro?
- Hosszú sztori. – sóhajtottam és lehunytam szemeimet.
Die nem is faggatott tovább, inkább bementünk.
Készítettem ki chips-et és Tochiék is kikészítették a négyzacskónyi piát. Elképesztő… Két asztalon fért csak el az a rengetek szaké, bor, meg whiskey. Elvigyorodtam, majd leültem melléjük. El is kezdtünk inni…
Fél óra múlva már minden bajunk volt. PV-ken röhögtünk, többek között az Obscure-ön is, de bár ne néztem volna meg azt a rohadt PV-t. Majdnem elsírtam magam mikor megláttam Kyot. Szerencsére Tochi és Die semmit nem vett észre ebből. A végére már én is csak röhögtem . Üvegeztünk,meg satöbbi. Jó sokszor lekaptam Die-t is, meg Tochit is, habár Tochinál inkább ő kapott le, mint én őt. Jól éreztem magam egészen addig, amíg csöngettek.
- Majd én! – lelkesedtem, és kipattogtam kinyitni az ajtót – már amennyire az ittasságom engedte. Kyo állt az ajtóban, mire lefagyott az arcomról a mosoly.
- Mit akarsz? – vetettem oda.
Tochi úgy termett mellettem, mintha puskából lőtték volna ki.
- Hiro-chan… Te… Te… Részeg vagy? – kerekedtek ki Kyo szemei. – Mit csináltál vele? – nézett dühösen Tochi szemébe.
- Kyo! – üvöltöttem rá. – Hagyd őt. Nem ő akarta. – Erre Die is kijött, mintha marha sokat tudna az ügyről.
- Hát jó. – sóhajtott Kyo.
EZ MIÓTA ILYEN?!?
- Szval kiböknéd végre, hogy mit akarsz?
- Úgyis tudod… - mélyet sóhajtottam.
- Figyelj Kyo… Alszok rá egyet. – adtam be végül derekamat.
Bűnbánóan sóhajtott, és lehajtotta fejét.
- Jól van hát… Sziasztok. – hátra fordult és elment. Majd megszakadt a szívem, de becsuktam az ajtót.
Este már nem történt semmi. Elmeséltük Die-nak, hogy mi történt, majd elmentünk aludni. Illetve ők mentek, én nem tudtam aludni.

Az Élet két oldala "Szeretet és Gyűlölet." Gyűlölni könnyű valakit, szeretni nehezebb. Hiszen… Ha egyszer megszeretsz valakit, az úgy is megbánt, hátba szúr, vagy esetleg elhagy. Te ezek után még szeretnéd? Nem hiszem… Minek annyi barát, ha egyszer úgyis az összes elhagy, és végleg egyedül maradsz? Elég ironikus, hogy az életben, azaz ember, aki kihozza belőled a legjobbat és erőssé tesz, tulajdonképpen a gyenge pontod.

Másnap kicsit idegesen járkáltam.
- Most mondd meg… Mi az isten csináljak? – szegeztem a kérdést Tochinak… Die még aludt.
- Szeretem őt, és láttam a szemében a megbánást… Tegnap meg majd megszakadt a szívem, de nem tudom, mit tegyek.
Tochi sóhajtott.
- Figyelj Hiro… Tudod, hogy itt szívesen látlak…
- Igen tudom, de… áhh. – idegesen lerogytam a földre. – Baszki… Nem tudom mit csináljak.
- Menj vissza hozzá - hallom Die kómás hangját.
Rákaptam tekintetem, ő meg csak rándított egyet a vállán.
- Egy próbát megér.
Lehajtottam fejem.
- Igazad van. - Azzal felálltam, és megöleltem Tochit, majd Die-t is.
- Amúgy jól csókolsz. - vigyyorgott a képembe az utóbb említett. Erre kicsit elpirultam, de mosolyogtam. Azt hittem nem fog rá emlékezni.
Délután Die-val elindultunk miután segítettünk Tochinak összepakolni a tegnapi "buli" maradványait. Az utat jó igényesen végig pofáztuk addig, amíg el nem váltunk.
A házhoz érve sóhajtottam, majd bementem. Átható palacsinta szag volt. Hát ez... hülye. Bementem a konyhába, s elmosolyodtam azon, ahogy Kyo a palacsintasütővel veszekszik.
- Várj. Segítek. - mondtam, mikor megelégeltem a bénázását. Arréb löktem és én sütöttem tovább.
- H... Hiro-chan... Nem gondoltam volna, hogy visszajössz.
- De gondoltad, különben nem sütöttél volna palacsintát - vigyorodtam hátra rá.
- Hát igen... - nevetett kínosan.
Éreztem, ahogy hátulról átölelt, s megcsókolta tarkómat.
- Hiányoztál... - suttogta.
Erre nem tudtam mit mondjak, csak folytattam a sütést. Mikor végeztem, rá néztem.
- Azt hiszem beszélnünk kellene. - vontam fel egyik szemöldököm.
- Sejtettem. - sóhajtott.
Átbeszéltük a dolgot, de én nem... nem tudtam benne megbíni. A délután többi részében megettük a palacsintát és Kyo ösze-vissza csókolgatott. Mire este lett, sikerült jól feltüzelnie, ezért mikor befeküdt mellém az ágyba átöleltem, és térdemmel kezdtem izgatni férfiasságát, közben nyakát csókolgattam, és nyalogattam.
- Mit... csinálsz? - sóhajtozott.
- Minek látszik? - kérdeztem kajánul vigyorogva, majd ráültem ágyékára. Lehajoltam, és vadul csókoltam miközben felsőtestét simogattam. Ő megfordított minket, ezáltal kezébe vette az irányítást. Azt hittem, hogy majd megint vad lesz, de nem. Annyira gyengéd volt, és annyira vigyázott rám. Ezt nehéz volt még feldolgozni, de jól esett. Pólóm alá nyúlt és hasamat simogatta, majd rávezette kezét mellemre és megmarkolta. Belenyögtem szájába, mire ő elvigyorodott. Átkaroltam nyalát, és visszavágás képp kéjesen fülébe nyögtem, amire megrándult teste.
- Szemét. - dörmögte, én meg kuncogtam egy kicsit.
Utána nyakamat vette kezelésbe. Aprókat sóhajtottam, majd kibújtatott felsőmből. Rajta hál istennek nem volt más, csak egy bermuda gatya. Felsőtestemet kezdte csókokkal borítani és már bugyimat is levette. Felhajolt egy csókért, majd eltűnt a takaró alatt. Nem sokára nyelvét is megéreztem. Nem kicsit nyögtem fel.
- Baszd meg Kyo. - nyögtem egy 5 perc után. Nem, még nem élveztem el. Abba is hagyta, majd vigyorogva jött fel a takaró alól.
- Arra még csak most kerül sor. - Felegyenesedett, majd meg is éreztem magamban. Lábammal átkaroltam derekát, és ő mozogni kezdett bennem. Úgy szeretkeztünk, ahogy eddig még soha. Boldogan mentem a gönyörbe, és úgy láttam Kyo is igen élvezte.
Zihálva rám borult, amjd mielőtt elaludt, annyit mondott, hogy szeret.
- Én is téged Kyo... Én is téged...