cím: Crazier
páros: nincs. nem olyan alapú fic.
korhatár: gyenge idegzetűeknek nem ajánlom.
megjegyzés: ez inkább figyelmeztetés. A FIC MINDEN EGYES MOZZANATA IGAZ TÖRTÉNÉS.
rész: oneshot

Egy átlagos lányka vagyok, talán átlagos családdal, nem mindennapi gondokkal, és furcsa emberekkel körül véve. Én magam is kissé fura vagyok. Épp a minap borultam ki annyira, hogy szétvertem a kezem. Borzalmasan néz ki, de valahogy nem érdekel. Ja, amúgy üdv Kago vagyok, ha valakit érdekel.
Valamelyik nap kint voltam az udvaron, miután hazaértem a suliból. Sétálgattam, énekelgettem, és néztem a a Gerje mentét. Az ilyen kis víztározó, amit végül is én csak ceglédi pataknak szoktam emlékeztetni. De igazából szinte mint egy folyó. Nem olyan széles, de na. Így a patak és a folyó közti kis átmenet. Na mindegy... Szóval ültem, és láttam a műhely oldalába, hogy fekszik a macska. Hívogattam és furcsa volt, hogy nem jött ide hozzám, hát felálltam, és odamentem hozzá. Kicsit megpiszkáltam, de semmire nem reagált. Felvettem, azt hittem, hogy elpusztult. Meg is sirattam... Nem, nem pusztult el, de én úgy láttam. Csak később derült ki, hogy nagyon is életben volt. A karom, végig van csikarva, bár mostanra már nem látszik. 2-3 percig láttam úgy, hogy halott, közben ő végig kapálózott és csikart össze-vissza, de ebből semmit nem érzékeltem, csak azt, hogy ott fekszik a kezemben. Eléggé megrázott az eset, ezért bementem és inkább benyomtam a gépet... Estére sikerült lenyugodnom. Ez után nyugisan teltek a napok, a napok pedig hetekbe olvadtak. Előző hónap végén volt még egy érdekes dolog, amit nagyon nehezemre esik elfelejteni. Tulajdonképpen nem tudom (!) elfelejteni. Próbáltam, de nem ment, egyszerűen túl megrázó volt számomra. Mintha valami horror filmben lettem volna... De komolyan.

Egy szombat este volt. Feküdtem a kádban, és a telefonommal bíbelődtem. Igen, a kádban is azzal szórakozok, nem érdekel. Vagy fél óráig áztattam magam, majd kiszálltam. Hátat fordítottam a kádnak, dúdolgattam kicsit miközben a törülközőmhöz mentem. Ahogy megfordultam, azt hittem ott ájulok el. A kádban nem víz volt... Vér. Mély vörös vér. A lábnyomom is, minden, ami vizes volt, egyszerűen vérré változott. Még a testem is ragadt tőle. a Törölköző is attól csöpögött. Ott, abban a pillanatban arra gondoltam, hogy csobbanok bele egyet. Aztán pár perc múlva feleszméltem, és arra gondoltam, hogy megőrültem. Kényszerzubbonyban fognak elvinni. Minden pillanattal egyre őrültebb, és őrültebb leszek.

Ez még mind nem volt elég. Ennél cifrább dolgok is történtek. Vegyük alapul a legutolsó történelem órámat az ofimmal. Az ofimat én nagyon szeretem, ezt azért tudni kell. Épp saját foglalkozás volt, ami annyit takart, hogy mindenki kicserélte mindenkivel a telefonját, és a másikén játszott. Nekem most nem volt kedvem ezért beültem előre, és rajzolgatni kezdtem. Sokszor felpillantottam, és egyszer mikor felnéztem, a tanár úrra, ő éppen ivott. Ásványvíz volt, de ahogyan ott ültem és néztem ahogy iszik, hirtelen összeszorult a torkom, nem kaptam levegőt, és látni is alig láttam. Csak az ofit láttam, ahogy iszik, és minél többet ivott, úgy marta le róla a bőrt, végül cafatokban volt rajta a hús és látszott az összes foga, a csontjai, mindene. Attól kezdve, nem írok ránézni, mert mindig az jut róla eszembe. Ezekről az eseményekről senki se tud, de most már nem bírtam magamba tartani... Valahogy túl nagy volt a nyomás. Kikényszerült belőlem.

Legközelebb már tuti a diliházban kötök ki.