cím: Zetsubou ni Sayonara
páros: Kyo x Saját szereplő (Hiro-chan)
korhatár: sajtostészta o.o amúgy meg 18+
figyelmeztetés: figyelmeztet a halál o.o
rész: 5.

- Szia… - köszöntek mind a ketten. A takaró alatt a kezemet szorongattam, eléggé féltem a reakciójuktól.
- Aggódtunk. – hallom Kaoru hangját.
- Sajnálom…
- Ugyan nem neked kell sajnálni… De azért elondhatnád, hogy mi a faszért nem lehetett velünk tudatni, hogy mit csinál veled Kyo? Egyáltalán mióta csinálja ezt?
Nem szóltam semmit, csak lesütött szemmel egyre jobban szégyelltem magam. A gombóc is ott volt a torkomban.
- Legalább válaszolj. – szólt Toshiya, és végig simított hajamon.
- Ő most hol van? – kérdezem rekedten.
- Kérdésre nem illik kérdéssel válaszolni. – Torkol le Kaoru, mire a fejemre húzom a takarót. Áhh nem akarom én ezt. Egyáltalán mit csináltak Kyo-val. Nem akarom, hogy bántsák.
- Kérlek, válaszolj. – húzzák le rólam a takarót. Rájuk nézek, és nagyot sóhajtok.
- Nem akartam, hogy bántástok.
- Nem bántottuk volna… De segíthettünk volna.
- Mégis hogyan? – csattanok fel. – Csak nézzétek meg mit csinált Shinya-val egyetlen beszélgetés miatt! – akadok ki teljesen. – Meg egyébként is… Én vagyok az egyetlen, aki le tudja állítani, de ilyenkor nekem se megy szóval… Ti sem tudtátok volna…
- Talán igazad van – hajtja le a fejét Kaoru.
- Mindegy… - sóhajtok. – Ő hol van most?
- Bezártuk egy szobába… Hátha lenyugszik.
- Nem fog – mosolyodok el. – Ha megkérhetnélek… hozzátok be még ma. – Nézek Toshiya szemébe, majd Kaorura téved tekintetem. Látszik rajta a meglepődöttség, de beleegyeztek.
- Figyelj… Ha akarod, akkor lehetsz nálam pár hétig. – mondja még Kaoru az ajtóban.
- Nem… Kyoval szeretnék maradni. – nézek szemébe. Bólint egyet, majd kiment. Toshiya velem maradt, és beszélgetni kezdtünk

***
Félóra múlva bekopogott Kaoru. Rá néztem, és bólintottam, hogy engedje be. Kyo bejött, és vele együtt Kaoru is.
- Fiúk… - szólalok meg halkan. – Kimennétek legyetek szívesek?
- De…
- Csak menyetek ki. Nem lesz semmi baj. - Ülök fel az ágyon. Kénytelen kelletlen kimentek. Félve Kyora pillantottam, és meglepően lágy volt az arc kifejezése. Leült mellém, és kisimított egy tincset arcomból. Lehajtott fejjel ülök mellette, és nem merek ránézni. Két ujjával állam alá nyúlt, és felemelte, hogy szemébe nézhessek.
- Sajnálom. – sóhajt. – Tudom, hogy ezzel kurvára nem érek el semmit, mert ezt nem lehet megbocsájtani, de ígérem ezen túl, máshogy lesz.
- Igen tudom – mosolyodok el. Ezért is szeretnék veled maradni. – nézek mélyen szemébe. Halványan ő is elmosolyodik, és lassan megcsókol. Elég sokáig beszélgetünk, és sokszor bocsánatot is kér. Érzem, hogy most nem csak úgy mondja, hanem tényleg komolyan gondolja.  Este fele bejön az egyik nővér és szól, hogy most már Kyo-nak mennie kellene. Lassan el is megy, és én rájöttem, hogy egész nap egy falatot nem ettem, de nem is vagyok éhes. Lehunyom a szemem, és távozok az álmok világába.

Meglepődtem mennyit bírtam aludni. Valamikor 1 körül ébredtem fel, de Kyoék már bent voltak. Rájuk mosolyogtam, és ők is vissza rám.
- Beszéltem az orvossal… - Kezdte Kyo, és leült mellém. – Ha minden igaz, 2 hétig tartanak bent, utána haza engednek.
- Jajj istenem – sóhajtok, és lehunyom szemem.
- Örülj, hogy nem 3 hétig tartanak bent – mosolyog, és apró puszit ad homlokomra. Én is elmosolyodok, és megfogom kezét.

  Ebben a két hétben mondhatni ki lettem szolgálva. Minden nap bejött hozzám valaki, de a legtöbbször Toshiya volt bent. Néha elkísértek Shinya kórtermébe, és egész szépen javulgat. Ő már hazamehetett, és nem haragudtam rá, hogy az utolsó hétben nem jött be hozzám. Biztos csak elege volt a kórházból. Azt viszont nem értem, hogy Kyo miért hetente csak 4x jön… Megkérdeztem Toshiya-t de azt mondta otthon van… nem értem. Na, mindegy ismerhetném már… Gyakorlatilag már mindent belém tömtek, ami a felébredésemkor ott állt az asztalon, de Totchi is meg Kaoru is hozott sok gyümölcsöt. Szép kis hízó kúrára fogtak, de nem izgat. Végre elérkezett a nagy nap. Kyo és Shinya jött értem kocsival.