2010. július 18., vasárnap

cím: Zetsubou ni Sayonara
páros: Kyo x Saját szereplő (Hiro-chan)
korhatár: sajtostészta o.o amúgy meg 18+
figyelmeztetés: figyelmeztet a halál o.o
rész: 3.

Reggel arra keltem, hogy iszonyatosan fáj és ég az egész testem. Kyo már nem volt mellettem. Azonnal lerúgtam a takarót magamról, és szinte letéptem a hálóingemet, amire nem emlékszem, hogy került rám. Szép gennyes lett az összes vágás, és körülötte piros és feldagadt a bőröm. Felsikkantottam. A legtöbb sebem úgy elfertőződött, mint annak a rendje. Felvettem Kyo egyik hosszú pólóját, és remegve lementem a konyhába. Ő ott volt már, és rám mosolygott, de látva a rémült tekintetemet elkomorodott az arca. Odamentem hozzá, és remegve megöleltem.
- Kyo – rebegtem.
- Mi a baj? – Kérdezte, és megsimította hátamat, erre én felsikkantottam, és megrándultam – igen mivel azt is előszeretettel vagdosta szét. - Gondolom az is elfertőződött. – Na... Mi a baj?- ezúttal nem érintett meg.
- Kyo… Fáj… - kezdek el könnyezni. – Szerintem… elfertőződtek a sebek. – Szorítottam meg felsőjét, és egész testemben remegtem még mindig. Pokolian fájt mindegyik. Kicsit eltol magától, és felhúzza a pólót. Felszisszen, és elfintorodik. Azért ilyenkor mondanám neki, hogy „Ez is miattad, van!” de még képes lenne felpofozni.
- Azt hiszem ma jobb, ha itthon maradsz.
- De én veled akarok lenni. Utálok egyedül itthon lenni – sütöm le a szemem.
- Most, muszáj lesz – sóhajt, és lehunyja szemeit. Francba valamit ki kell találnom.
- Nem hívhatnám át legalább akkor Shinya-t? A dobot már úgyis felvettétek. – nézek rá boci szemekkel.
- Hát nem tudom – húzza el száját.
- Légysziii – bújok hozzá, és ránézek.
- Na jó – sóhajt, majd megcsókol. – De akkor vegyél fel valamit, mert, így nem engedem meg – Egyik szemöldöke az égbe szalad. – Még a végén rád kap, azt meg nem engedem, mert te az enyém vagy. – Húz magához teljesen, és ismét megcsókol.
- Rendben – mosolygok. Ő elenged, és tárcsázni kezdi Shinya-t. Addig én felmászok valahogy, és felöltözök. Visszamentem hozzá, és mellkasához bújtam. Még most is olyan gyengéd. Féltem, hogy Shinya már elmondta volna neki a telefonba, de úgy látszik még nem. Adott egy finom hosszú csókot, majd elment. Fél óra múlva Shinya is megérkezett. Elég jól elszórakoztunk, és végül este haza ért Kyo. Azonnal a nyakába ugrottam, hogy Shinya is lássa, hogy nem bántalmaz. Szeretjük egymást blabla. Persze a sebek még mindig fájtak. Egész nap nem voltam wc-n így eléggé kellett már. Annyira jól éreztem már magam, hogy meg feledkeztem mindenről. Kettesben hagytam őket. Addig ezt nem tudtam, de nagy hiba volt.

Mire visszaértem, érezni lehetett a hideg levegőt, de Kyo próbált mosolyogni. Nem tudtam, mi van. Majd megcsörrent Kyo mobilja.
- Shinya. Kaoru hívott, hogy menjünk vissza ketten, mert összehívta a bandát, hogy valami titkos projektről fogunk beszélni – mondta, mikor befejezte. Épp ekkor ültem le mellé. Tudtam, hogy most nem mehetek velük, mert direkt kihangsúlyozta a „ketten” szót. Kicsit azért meg is ijedtem, mert szerintem Shinya megkérdezte őt is… 5 perc múlva szépen el is indultak.

Még mindig a kanapén ültem, és felhúztam a lábam hasamhoz. Két kézzel átöleltem, és előre-hátra kezdtem ringatózni. Persze mindezt remegve, mert miért is ne? Fél óra múlva Kaoru hívott.
- Szia… Kaoru – remegtem.
- Szia. – Hangja idegesen és aggódva csengett. – Van egy rossz hírem. Shinya-t… Shinya-t Kyo 10 perccel ezelőtt iszonyatosan megverte. Most szállítottuk be a kórházba. Kyo-t meg nem találjuk sehol sem. Kérlek vigyázz magadra. – Tátott szájjal tartottam a kezemben a telefont, majd lassan kicsúszott a kezemből, le a földre, és eltört. Az isten szerelmére, Kyo! Nem igaz… Kimentem a konyhába, és a késeket kezdtem nézegetni, de undorodtam. Nem akarom késsel megölni magam. Elcsoszogtam a fürdőbe. Engedtem magamnak jó sok vizet a kádba, közben ilyen-olyan gondolatok jártak a fejemben.
- Így lesz a legjobb. – motyogtam mosolyogva, miközben vetkőztem. – Legalább nem okozok több fájdalmat se magamnak, se senki másnak. Belementem a vízbe, és alámerültem. Számolni kezdtem, meddig bírom alatta. Már 1 percet is elhagytam, mikor szépen rángatózni kezdett testem. Az összes levegőt kiengedtem a tüdőmből. 2 másodpercen múlott az egész, de valaki kihúzott a vízből. Nem láttam ki volt, mert itt már elvesztettem az eszméletemet.

Címkék:


14:59

HEAVEN'S OPEN
Hát lol.~ Eto... szóval ez a kis blogocska azért jött lééétre, hogy megosszam veletek eme csodálatosan rossz műveimet, és, hogy néha ha valami szart írok, felrakjam ide unalom űzés gyanánt :3 jó olvasást, és arigatou gozaimasu~
Links

BLOG
KAMI

archiv
Véleményelheted :D

chat helye..
krumplistészta :'O
hát szóval. Kagochan desu~ 14. fekete. kék. piros. barna haj *lehetne festett -.-*. VK-s. DeG. the GazettE. SuG. Versailles. Kyo. Reita. Yuji. Kamijo. Teru. <3 Bleach. Naruto shippu. Soul Eater.
Dir en Grey


Most megy :
Dir En Grey - Gyakujoutannou Keloid Milk (pluckingMr.Newsman) -N


Mp3 letöltés | LetoltesKereso.hu